Lassan két hete, hogy elhagytam a Pokol harmadik tornácát. Utódom, kit helyettem vettek fel pozíciómba, és a helyemre, hat nap után felmondott. Eddig nem éreztem sajátomnak a patkány, ki elhagyja a süllyedő hajót titulust, de úgy tűnik; elindítottam a lavinát. Ez azonban már nem az én problémám.
Az elmúlt hetekben nagy változások mentek végbe életemben; beköltöztünk a saját lakásba, amit két hét után sikerült birtokba venni, és amennyiben kikerül a három doboz, és hat léc a pincébe, el is hiszem, hogy beköltöztünk. Borzasztóan fárasztó volt olyanra formálni a fészket, ami a miénk, amiben mind a ketten benne vagyunk, és ahol mind a ketten otthon érezhetjük magunkat. Most az fáj, hogy kicsit készen van és lakható, de nem tudjuk élvezni, mert ez az időszak mindent kivesz belőlünk. Annyira szeretnék csak ülni kéz a kézben, és a falakat bámulni; de nem akad rá idő. Addig meg csak egy lakás, és nem az odú, ahová hazametérhetünk. De nem panaszkodom; talán jön a karácsony, és belakjuk a csigaházunkat.

JobSeeking: Ma felvettek callcenteresnek a Fóti Útra (íííjjjj), ahol egyik kedvenc Barátnőm dolgozik (huhhh), de pályázom még továbbiakban; hátha. Ennek keretében megyek Zoltán Atyához a Majorba egyházi ajánlásért, mert Isten segedelmével pályázok meg egy pozíciót a jezsuitáknál.