Nem szeretem azokat az embereket, akik szigorúan elzárkóznak egy-egy stílus, vagy "akármi" elől. Jómagam hangulattól függően választok filmet (ebben az esetben ingyen volt, mert nyertük a mozijegyeket), de ezen a héten éppen kaptam egy kasszasiker-hollywoodi mozit, előtte pedig egy francia újdonságot. Mindkettő jó volt, nem volt átütő sikerű (nálam), azt nyújtották, amit vártam, kellemes szórakozást- más/más stílusban. 

Az első az Isten hozott az Isten háta mögött című film. Francia vígjáték. A francia filmek sajátossága, hogy vagy nagyon jok, vagy nagyon rosszak. Ez jó volt, bár az egész a nyelvi humorra épült, így kulturaspecifikus volt, ami nekem annyira nem jött be, mert nem tudok franciául, és nem is ismerem annyira az országot. Azért érdemes megnézni, mert ez a film bájos. Nem annyira, mint Amélie, de azért kellemes.
Másnap következett a nagyköltségvetésű, átütő sikert ígérő Duplicity, mely Julia Roberts és Clive Oven főszereplésével dübörög csütörtöktől a mozikban. Ebben a műfajban egyértelműen jobb a Thomas Crown ügy, de ez sem volt sem unalmas, sem sematikus, csavartak az alkotók, ahol tudtak, adtak az érzésnek. Clive nagyon hozta a sármját, Julia pedig ismét tündökölt, ikrek ide, vagy oda. (És nem érdekel az a sor botoxkezelés, mert rajta nem annyira feltűnő, hogy mű.) Azt hiszem, hogy egyikért sem fizettem volna, de nem fordultam le unalmamban a székről, ami jelen esetben éppen elég.