Amióta megkaptam a "dreamjob"-ot, nincs életem. Nem tudom, hogy hova lettem én, mert a megfelelési kényszer, és az a felett lévő döbbenet, hogy nem tudok megfelelni valamit megölt bennem. Öt hónapot bírtam jelenlegi munkahelyemen, amikor is a mai nappal (3 hónap masszív gyomorideg, sírógörcs, agyérduzzanat után), én bizony bevallom derekasan; a főnököm elé álltam, és megmondtam, hogy nem bírom tovább. Köszönöm a bizalmat, de nem. Nem vagyok erre alkalmas, megpróbáltam, nem ment, hát legyen, aminek lennie kell. Nem harcolok tovább; felmondok.
Lett is nagy riadalom legalább 12 másodperc erejéig, majd közölték, hogy akkor ki jön a helyemre. Nyílván nem ez alatt a rövidke idő alatt találta ki, hogy ki legyen az utódom, és a döbbenet, melyet akkor éreztem, kicsit mellbe vágott. Tehát, ha nem én mondok fel, akkor nekem mondanak fel. Végülis; jó döntést hoztam. Nem tudom, hogy hogyan tovább, vagy merre, de lassan belátom, hogy hallgatnom kellene az intuíciómra, ha már idealista vagyok, és bölcsész. Előre tehát a lelkem megóvása érdekében. 

Ha Isten velem, ki ellenem?...;-)