A minap ellátogattunk a Láthatatlan kiállításra (http://www.lathatatlan.hu/),  ami első hallásra igen abszurdnak tűnhet, hiszen ki az az ember, aki azért fizet, hogy ne lásson semmit. Egy óriásplakáton olvastam először az eseményről, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Előfeltevésem nem volt, így hirtelen rágugléztam az eseményre, ahol egyértelművé vált számomra, hogy miről is szól a dolog, és úgy döntöttem, hogy ezt nekem látnom (ebben az esetben inkább megtapasztalnom) kell. 
Ami érdekes: vagyok én, azt hiszem kijelenthetem, hogy testben ép, vagyis minden érzékszervem jol működik; illetve vannak azok az emberek, akik nem ilyen szerencsések, mivel nem látnak semmit a körülöttük lévő világból. Tehát; adott a kérdés, hogy milyen lehet az, amikor kialszik minden fény, de úgy Isten igazából. Teljesen sötétben botorkáltunk (a "tárlatvezetőnk", Életem Értelme, és jómagam) majd egy órán keresztül, hiszen a szervezőknek sikerült valóban vaksötétet produkálni, ahol csak a tapintásunkra, a hallásunkra és a szaglásunkra hagyatkozhattunk. Furcsa volt, valójában ment is a dolog szépen, felismertük a tárgyakat az alakjukról, halálfélemem sem volt, és nagyon jol éreztem magam, csak egy idő után iszonyatosan elkezdett idegesíteni, hogy mindent tapogatni kell, és nem látom a körülöttem lévő dolgokat, a tapogatással pedig nagyon sok idő megy kárba. Szerintem. 

Mindent egybevéve azonban nagyon jo kis program volt ez, érdekes volt megtapasztalni azt, hogy milyen lehet a vakok élete; persze én 50 perc után kijöttem a fényre, és hosszas pislogás után újra láttam a világomat. Tapintani a tárgyakat, érezni az illatokat, a hideget vagy a meleget a bőrödön- ezek mind nagyon jo dolgok. De látni. Látni azt kell.